2019. 09. 01.
A cigányság I.
Rendkívül komoly definíciós problémával nézünk szembe, ha a “cigány” kifejezés jelentését akarjuk meghatározni.
Ki a cigány? Hosszú időn át nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel még a cigányság kutatásával foglalkozó szakemberek sem.
Mindennapi tapasztalataik alapján tudni vélték, hogy ki a cigány, magabiztosan állították, hogy ők képesek felismerni a cigányokat. A másik elterjedt kutatói álláspont az volt, hogy kérdezzük meg a környezete, és akiről a környezetükben élők azt állítják, hogy “cigány”, az bizonyosan annak tekinthető.Mindkét megítélés súlyos tévhiteken, előítéleteken nyugszik. A ma Magyarországon élő cigány nemzetiségű emberek jelentős része nem rendelkezik azokkal a külső sajátosságokkal, mondhatni rassz jegyekkel, melyek általános vélekedés szerint a cigányokat jellemzik. Ezek hiányában nincs az a kutató, aki ránézésre pontosan el tudná dönteni, hogy ki cigány, és ki nem. Ha a környezetre bízzuk ennek eldöntését, akkor végképp a negatív sztereotípiák és az előítéletek irányítására bízzuk magunkat. A szomszédok, munkatársak, pedagógusok és más szakemberek gyakran “a cigányokra” vonatkozó negatív tapasztalatokat általánosítják és vetítik rá az egyes személyekre. Ha az a véleményük, meggyőződésük, hogy “a cigányok” nem dolgoznak, nyomorban élnek, piszkosak és nem törődnek a gyerekükkel, akkor a nyomortelepen élő, munkanélküli, alacsony iskolai végzettségű, sokgyerekes családok tagjait akkor is “cigánynak” minősítik, ha szőke hajú, fehérbőrű, és kék szemű. Megtörtént kutatási tapasztalat, hogy az iskolai osztály tanulóinak nemzetiségi besorolására az osztályfőnököt kérték fel. Az osztályteremben ülő kutató meglepve tapasztalta, hogy az egyik kifejezetten cigányos külsejű gyereket az osztályfőnök nem sorolta be a cigány nemzetiségűek közé. Amikor rákérdezett, azt a magyarázatot kapta, hogy az a gyermek jó tanuló, a szülei rendszeresen befizetik a napközi díját, és amikor családlátogatáson járt náluk, akkor látta, hogy tiszta és rendezett a lakásuk, tehát “nem cigány”.
2019. 09. 01.
2019. 08. 24.
Felelősség és részvétel
A részvétel a személy önkéntes és nagylelkű elkötelezettsége a társadalmi ügyekben. Mindenkinek a maga helyén és a maga feladatkörében részt kell vennie a közjó előmozdításában. Ez a kötelesség hozzátartozik az emberi személy méltóságához.
A részvétel elsősorban tehervállalás által valósul meg olyan viszonylatokban, melyekben személyesen felelősséget vállalnak: pl. a gondoskodással, melyet a család nevelésére fordít, a lelkiismeretességgel, amellyel munkáját végzi, részt vesz mások és az egész társadalom javának előmozdításában.
Az állampolgároknak, amennyire lehetséges, tevékenyen részt kell venniük a közéletben. E részvétel módja országonként és kultúránként különböző lehet. “Dicséret illeti meg azoknak a nemzeteknek az eljárását, amelyek körében az állampolgárok a lehető legnagyobb része valódi szabadságban kiveszi részét a közügyekből.”
Mindenki részvétele a közjó megvalósításában, mint minden etikai kötelesség, magában foglalja a szociális partnerek állandóan megújuló megtérését. A csalás és egyéb megtévesztések, melyek révén egyesek kibújnak a törvény és a társadalmi kötelezettségek alól, határozottan elítélendők, mert összeegyeztethetetlenek az igazságosság követelményeivel. Fejleszteni kell azokat az intézményeket, melyek az emberek életfeltételeinek javítását szolgálják.A tekintély viselőire tartozik azoknak az értékeknek megszilárdítása, melyek a közösség tagjainak a bizalmát erősítik, és arra indítják őket, hogy vállalják a hozzájuk hasonlók szolgálatát. A részvétel a neveléssel és a műveltséggel kezdődik. “Joggal hihetjük, hogy az emberiség jövője azok kezében van, akik a következő nemzedékeknek át tudják adni az élet értelmét és a remény erejét.”
2019. 08. 18.
Szociális érzékenység elsajátítása II.
Nagy jelentőséggel bír, hogy a keresztény családok gyermekeik szociális nehézségekre való fogékonyságát, “érzékenységét” kialakítsák. Ennek a nevelésnek elsősorban szerény, a média fogyasztásra ingerlő hatását visszautasító életformában kell megnyilvánulnia. Ehhez az életformához hozzátartozik a környezetben élő szegények, betegek, idősek támogatása. Ezt az otthoni példát kell megerősíteniük az iskoláknak, ahol a tehetősebb szülők felé jelezni kell az iskola elkötelezettségét a szociális értékek iránt, és segíteni kell a rászoruló tanulókat. Csak erre az életformára épülhet rá az erkölcsi nevelés, amely megnyitja a gyerekek szemeit a világban tapasztalható igazságtalanságok következtében kialakult szegénységre, az igazságtalanságok elleni küzdelemre, és a mások megsegítésének kötelezettségére.
Érthetővé kell tenni számukra, amit a szentek újrafogalmaztak, és amit az egyház társadalmi tanítása következetesen vall.
Az egyház a Teremtéstörténet alapján (Vö. Ter 1,28-29) kezdetektől fogva azt tanítja, hogy a földi javak tulajdonosa az Isten, aki a világot minden ember számára ajándékba adta. Ebben van a földi javak egyetemes rendeltetések a “gyökere”.
Szent Ágoston azt tanítja, hogy a szegényeken való segítés nem csupán “ex caritate”, hanem “ex iustitia” kötelez.Az egyház társadalmi tanítását összefoglaló kompendium összekapcsolja “a javak egyetemes rendeltetéséről” és a “szegények mellett való elkötelezettségről” szóló alapelveket. A dokumentum II. János Pál pápa Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikájára hivatkozva tanítja: “Napjainkban pedig, tekintettel a társadalmi problémák világméretűvé válására, ez a megkülönböztetett szeretet, az általa sugallt döntésekkel egyetemben, mindenképp ki kell terjedjen az éhezők, a koldusok, a hajléktalanok, az egészségügyi ellátást nélkülözők, s mindenekelőtt a jövő kilátástalanságában élő emberek mérhetetlen tömegére.
2019. 08. 18.
A Szentlélek ereje, a ránk bízott talentumok és az Istennek tetsző élet IV.
Nagy figyelmet kell ezért szentelni minden karitatív tevékenység megkezdése előtt, minden segítőnek szánt beavatkozás elindítását megelőzően a helyzet pontos megismerésére, feltárására, a lehetséges megoldások feltérképezésére, várható hatásaik mérlegelésére.
Tudnunk kell, hogy a társadalmi, szociális és egyéni emberi problémák megoldására irányuló legjobb szándékú beavatkozások is eleve kudarcra vannak ítélve, ha abba az érintetteket nem vonjuk be, ha nem az ő egyetértésükkel és együttműködésükkel történik kísérlet a probléma kezelésére.
Kutatásunk éppen annak feltárására irányul, hogy az egyházközségek településein, környezetében melyek azok a valós társadalmi, szociális és egyéni problémák, melyek megoldásában célszerű részt vállalni.
Fontos kiderítenünk, hogy a segítségre szorulóknak milyen konkrét igényeik, elvárásaik vannak, továbbá, hogy az egyházközség vezetői, tagjai milyen segítő tevékenység nyújtására képesek és készek.Fontos továbbá az is, hogy ismerjük a különböző településeken működő egyházközségek tapasztalatait, a már meglévő jó gyakorlatokat.
2019. 08. 08.
Szociális érzékenység elsajátítása I.
Az erkölcsi nevelés egyik legfontosabb módja az ún. “szociális érzékenység” kialakítása, amely elsősorban a szegények, betegek, nehézsorsúak felé történő megnyílást jelenti. Ennek már gyermekkorban el kell kezdődnie. Ha a gyermek környezetében azt látja, hogy szülei figyelmes szeretettel fordulnak a környezetükben élő idősek, szegények, betegek felé, akkor a velük való törődés természetessé válik számukra. Az egyház a nehéz helyzetben levők segítését a nevelés egyik legfontosabb feladatának tartja. Ez mutatkozik meg a házasságkötési szertartás befejező áldásában, ahol a pap arra szólítja fel az útra induló házastársakat, hogy legyenek Isten szeretetének tanúi a világban, hogy “a szenvedők és a szegények”, akik jók voltak, egykor hálásan fogadják őket Isten örök hajlékában.
Arany János 1851-ben írt Családi kör című verse megkapó szépséggel írja le egy falusi család estéjét, amelyet egy, a szabadságharcban megsebesült, segítséget kérő “hadfi” látogatása tesz különlegessé. A családfő és felesége tisztelettel fogadja a szegény koldust: asztalhoz ültetik, töltenek a tányérjába és korsójába, majd a vacsora után figyelmes szeretettel hallgatják elbeszélését a szabadság “véres napjairól” és a bujdosók nehéz sorsáról. Amikor pedig az addig tanuló nagyobbik fiú megkéri, hogy “meséljen még egyet”, az apja így feddi meg őt: “Nem mese ez gyermek”. Úgy tűnik, hogy a vers megírásnak egyik fontos oka annak jelzése lehetett, hogy a családi kör az a hely, ahol a gyermekek még a könyveknél is fontosabb ismereteket, erkölcsi értékeket sajátíthatnak el: a vendég- és a hazaszeretetet.
A Familaris consortio kezdetű apostoli buzdítás megkülönböztetett figyelmet szentel ennek a feladatnak. A család társadalmi feladatainak a bemutatásakor az evangéliumot és Szent Pál apostolt idézi. Jézus a kicsik és elesettek megsegítésére buzdít: a kicsinyeknek adott pohár víz jutalmat érdemel (Vö. Mt 10,42). Szent Pál apostol pedig kifejezetten a vendégszeretetre serkent: “Legyetek vendégszeretők” (Róm 12,13). Később II. János Pál pápának a vasárnap megszentelésével foglalkozó apostoli levele az Úr napját, mint a szolidaritás napját mutatja be, amely megvalósulhat “a magányos ember étkezésre szóló meghívásával, beteglátogatással, nélkülöző családok megajándékozásával, néhány óra önkéntes szolgálatra szentelésével.”. Azok a családok, akik vasárnap az Úr asztalánál magukhoz veszik az Eucharisztiát mint a szeretet szentségét, otthonukban a jó cselekedet által annak hatását meg tudják osztani másokkal.
2019. 08. 03.
A Szentlélek ereje, a ránk bízott talentumok és az Istennek tetsző élet III.
A teremtett világ fájdalmakkal, gondokkal, nehézségekkel teli. A keresztény embert ez nem bénítja meg, nem dönti végső kétségbe esésbe. Számára a világ bajai, a körülötte lévő emberek problémái és saját fájdalmai olyan kihívások, melyek megválaszolására, a rossz dolgok megváltoztatására ő maga is hivatott.
A világ elviselhetetlennek tűnő állapota, az emberek romlottsága ellenére – a keresztény emberek hite szerint -, ebben a világban, ezek között az emberek között kell a Jézus által kijelölt úton járni, az ő példáját követni, az ő igazsága szerint élni. Ebben a világban, ilyen emberek között mutatható meg igazán a szeretet ereje, az emberek egymás iránti elköteleződésének hatása a világ jobbá tételére, saját életünk megújítására.
Ha ez a meggyőződés hatja át az egyházközségek vezetőit és tagjait, akkor adott a társadalmi, szociális és egyéni problémák megoldásában való sikeres részvételüknek a legfontosabb feltétele. A társadalmi, szociális gondokkal küzdő, bajban lévő embereken való hatékony segítésnek az alapfeltétele az egyházközségekben, hogy a vezetőkben és az egyházközség tagjaiban meglegyen a karitatív tevékenység iránti elköteleződés, a segítő szándék.
Ám azt is tudjuk, tapasztaljuk, hogy a segíteni akarás, a jószándék, nem hozza meg mindig a várt eredményt, sőt olykor annak épp az ellenkezőjét idézi elő. Ez olyankor szokott bekövetkezni, ha a kialakult helyzet konkrét ismerete nélkül, saját elképzeléseire hagyatkozva próbál valaki segíteni a szerinte bajban lévő emberen, vagy embereken. Az öncélú, megfontolatlan “jókodás” rendkívül romboló hatású lehet. Rombolja a segítőszándékot, hiszen a segíteni akaró és környezete könnyen azt a következtetést vonja le, hogy “azokon” nem lehet segíteni, vagy rosszabb esetben: “azok” nem is akarják, hogy jobb legyen nekik.
A kudarc elszenvedői a másik oldalon “azok”, akiken segíteni próbáltak, és akik valójában bizonyára szeretnék, hogy jobb legyen nekik, de a jó és a rossz fogalmát esetleg eltérően értelmezik, miként magát a “segítés” tényét akár kéretlen beavatkozásnak, netán méltóságuk megsértésének, vagy legrosszabb esetben személyük elleni támadásnak élik meg.
2019. 08. 03.
2019. 08. 01.
Az emberek közötti egyenlőség és különbözőség
Az egy Isten képmására teremtett összes ember ugyanazzal az értelmes lélekkel, ugyanazzal a természettel és ugyanazzal az eredettel bír. Krisztus áldozatától megváltva valamennyien egy és ugyanazon isteni boldogságban való részesedésre kapnak meghívást: tehát mindannyian ugyanannak a méltóságnak örvendenek.
Az emberek közötti egyenlőség lényegileg a személyi méltóságukra és a belőle fakadó jogokra támaszkodik: “A személy alapvető jogaiban a diszkrimináció minden — nem, faj, bőrszín, társadalmi helyzet, nyelv vagy vallás alapú –társadalmi vagy kulturális formáját le kell győzni és meg kell szüntetni mint Isten tervével ellentétes dolgot.”
Amikor az ember megszületik erre a világra, nem rendelkezik mindennel, amire szüksége van testi és lelki életének fejlődéséhez. Szüksége van másokra. Különbségek jelennek meg, melyek életkorhoz, testi képességekhez, értelmi és erkölcsi adottságokhoz, gazdasági tevékenységhez és vagyonhoz kötődnek. A talentumok nem egyformán kerülnek szétosztásra.
E különbségek Isten tervéhez tartoznak, aki azt akarja, hogy mindenki megkapja a másiktól, amire szüksége van, akiknek pedig különleges “talentumai” vannak, osszák meg értékeiket azokkal, akik rászorulnak ezekre. A személyes különbségek nagylelkűségre, jóindulatra, ajándékozásra késztetnek és gyakran köteleznek; serkentik a kultúrákat, hogy egyik a másikat gazdagítsa: “Oly különbözőképpen osztogatom az erényeket, hogy nem adom mindet egynek, hanem az egyiknek ezt, a másiknak azt adom. (…) Egyiknek a szeretetet, másiknak az igazságosságot, harmadiknak az alázatosságot, a negyediknek az eleven hitet (…). És így adtam az erény sokféle ajándékát és kegyelmét, lelkieket és mulandókat egyaránt annyira változatosan, hogy egyetlen személynek sem adtam meg valamennyit, azért nem, hogy kénytelenek legyetek egymás szeretetével élni (…); úgy akartam, hogy az egyiknek szüksége legyen a másikra, s valamennyien szolgáim legyetek a tőlem kapott kegyelmek és ajándékok osztogatásában.”Léteznek azonban gonosz egyenlőtlenségek is, amelyek férfiak és nők millióit sértik. Ezek nyíltan ellenkeznek az evangéliummal: “A személyek egyenlő méltósága megköveteli, hogy emberibb és méltányos életfeltételekhez jussanak. Ugyanis az egy emberi család tagjai vagy népei közötti kirívóan nagy gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek botrányt okoznak és ellenkeznek a társadalmi igazságossággal, a méltányossággal, az emberi személy méltóságával, és a társadalmi és nemzetközi békével.”
2019. 07. 28.
