Pályázatok EFOP-1.3.7

2018. 11. 12.

Hátrányos helyzetű vagyok, mert megváltozott munkaképességű vagyok 3.

A 2018.11.06-án Felsőzsolcán megvalósított programot a megváltozott munkaképességűeknek és időseknek szerveztük meg, az iskola pedagógusainak és a családsegítő munkatársainak a segítségével. Igyekeztünk megfelelő programot nyújtani, érdekessé tenni számukra a délelőtti rendezvényt. A különféle élethelyzetek megismerésére a megváltozott munkaképességből fakadó hátrányos megkülönböztetés eseteire nagyon sok példát hoztak fel a résztvevők. Szinte minden résztvevőnek voltak saját élethelyzeteik, vagy a családban, illetve ismerősei körében, akik megváltozott munkaképességűek voltak, és nehéz helyzetbe kerültek. Sok résztvevőnek az előadás során derült ki, hogy tulajdonképpen mit is jelent a megváltozott munkaképesség.

2018. 11. 05.

Hátrányos helyzetű vagyok, mert megváltozott munkaképességű vagyok 2.

A programot a megváltozott munkaképességűeknek és időseknek szerveztük meg 2018.10.30-án Felsőzsolcán, az iskola pedagógusainak és a családsegítő munkatársainak a segítségével. Igyekeztünk megfelelő programot nyújtani, érdekessé tenni számukra a délelőtti rendezvényt. A különféle élethelyzetek megismerésére a megváltozott munkaképességből fakadó hátrányos megkülönböztetés eseteire ismét nagyon sok példát hoztak fel a résztvevők, illetve kíváncsiak voltak, olyan példákra és munkáltatókra, akik a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatják, így a következő alkalommal jó gyakorlatok bemutatása lesz cél, illetve olyan előadót szeretnénk meghívni, aki ezen hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozik. Szinte minden résztvevőnek voltak saját élethelyzeteik, vagy a családban, illetve ismerősei körében, akik megváltozott munkaképességűek voltak, és nehéz helyzetbe kerültek.

2018. 10. 30.

2018. 10. 29.

Hátrányos helyzetű vagyok, mert megváltozott munkaképességű vagyok 1.

A programot a megváltozott munkaképességűeknek és időseknek szerveztük meg Felsőzsolcán, 2018.10.25-én, az iskola pedagógusainak és a családsegítő munkatársainak a segítségével. Igyekeztünk megfelelő programot nyújtani, érdekessé tenni számukra a délelőtti rendezvényt. A különféle élethelyzetek megismerésére a megváltozott munkaképességből fakadó hátrányos megkülönböztetés eseteire nagyon sok példát hoztak fel a résztvevők. Szinte minden résztvevőnek voltak saját élethelyzeteik, vagy a családban, illetve ismerősei körében, akik megváltozott munkaképességűek voltak, és nehéz helyzetbe kerültek. Sok résztvevőnek az előadás során derült ki, hogy tulajdonképpen mit is jelent a megváltozott munkaképesség.

2018. 10. 26.

2018. 10. 15.

2018. 09.03.

Kallódó fiatalok támogatása, segítése 3.

A Felsőzsolcán, 2018.09.01-én tartott rendezvény elsődleges célja a családok találkozása, a közösség építése, erősítése, valamint a kikapcsolódási lehetőség biztosítása volt, a szakembereknek pedig szakmai beszélgetéseket folytattak sajnos csak a gyerekekkel, a szülők nemjöttek el a rendezvényre. Az arcfestésnek nagy sikere volt, a csillámtetoválásban sok gyerek kipróbálta magát és nagyon ügyes volt, igyekeztünk megtanítani őket az ecset finom kezelésére és a precíz mozgások elsajátítására.

2018. 08. 29.

2018. 07. 19.

Tábor 2018.07.10.-14.

2018-ban Mezőkövesden került megrendezésre az 5 napos tábor. Igyekeztünk minden napra tartalmas programot szervezni a gyereknek. Mindennap délután és délelőtt kirándulást és strandolást szerveztünk a helyi és a környék nevezetességeinek megtekintésére, igyekeztünk megismerni a település történetét, kulturális értékeit.

2018.07.10. Kipakolás után a délelőttöt az ebédig a helyi nevezetességek megismerésével töltöttük, meglátogattuk a Jézus Szíve Templomot, a Matyó múzeumot és a Takács István festőművész állandó gyűjteményes kiállítását. A látványos mennyezeti freskóiról ismert templomfestő főműve, az Egri Bazilika kupolafreskója, de számos munkája található az ország 200 templomában. Ebéd után a szomszédos strandfürdőt látogattuk meg vacsoráig.

2018.07.11. Délelőtt kirándultunk és megnéztük az Egri várat, a Kazamata, a fegyver, a börtön, az egri vár történetét bemutató kiállítást, és a romkertet. Ebéd után a szomszédos strandfürdőt látogattuk meg vacsoráig.

2018.07.12. Ez a nap a teljes kikapcsolódás és szórakozás jegyében telt, az egész napos strandolást a gyermekek nagyon élvezték.

2018.07.14. Az utolsó napot a Tisza-tavi Ökocentrumban töltöttük, ahol megnéztük az óriás akváriumot, a kiállításokat, a játszószobát, csónakáztunk, a szabadidős parkban megnéztük az állatokat, a vidra etetést és a gyerekek kipróbálhatták a tutajozást a körmedencében.

Minden reggel és este Tibor Atya hozott mindenki számára egy példa történetet, amelyre a gyerekek egész nap oda figyeltek, majd pedig este elmondták, hogy mennyire figyeltek oda a környezetükre, egymásra és önmagukra. Az esti közös beszélgetést és ének tanulást további kiscsoportos beszélgetések követték. A szálláson töltött idő alatt sem unatkoztak a gyerekek folyamatos volt a kézműveskedés és a sportfoglalkozások, amiket sosem tudtak megunni. Nagyon szép és tartalmas pár napot tudtunk együtt tölteni, amit a gyerekek nagyon szívesen meghosszabbítottak volna.

2018. 07. 10.

Diszkrimináció mentesség a munkahelyen, a környezetben, a településen 3.

A programot az időseknek szerveztük meg Felsőzsolcán 2018.07.04-én, az iskola pedagógusainak és a családsegítő munkatársainak a segítségével. Igyekeztünk megfelelő programot nyújtani, érdekessé tenni számukra a délutáni rendezvényt, a múlt alkalommal a résztvevők részéről igényt merült fel a közös főzés és sütési lehetőségekre, amelynek szívesen lennének aktív kivitelezői is, erre az igényre reagálva, olyan programot szerveztünk, ahol nemcsak az információ átadás kapott fontos szerepet, hanem a közös sütögetés és az a közbeni nagyon izgalmas beszélgetés is. Az előadást és a szakmai információ átadást és cserét követően, pedig a szalonnasütés közben lehetőség adódott a különféle élethelyzetek megismerésére az idős korból fakadó hátrányos megkülönböztetés eseteire. Valamennyi résztvevőnek voltak saját élethelyzeteik, amelyben érezték a korukból adódó hátrányaikat, mindenkit érzékenyen érintett téma, de a közös tevékenykedés közben mindenki jól érezte magát és további alkalmakat szeretnének még együtt tölteni.